|
A gyönyörű, tágas, igényesen kialakított óvodában minden adott ahhoz, hogy a község apróságai derűs, tartalmas napokat tölthessenek nálunk. Az óvoda három csoportja a Katica, a Méhecske és a Micimackó nevet viselik. A gyerekek osztott csoportban, saját korosztályukkal lehetnek. A mesék, versek, dalok átszövik mindennapjainkat, játékos formában ismerkedhetnek a matematikával, megfigyelhetik környezetük változásait, a természet szépségeit. Változatos eszközök használatával fejlődik kézügyességük, kreativitásuk. A foglalkozásokon kívül különböző szakkörök várják az érdeklődőket: néptánc, német, foci, hittan, tartásjavító torna. Azokkal a gyerekekkel, akik valamilyen terülten kissé lemaradtak, saját fejlesztőpedagógusunk egyénileg foglalkozik, emellett logopédus és gyógytornász heti egy alkalommal segíti munkánkat. Testnevelés foglalkozáson lehetőségünk van a tornaterem használatára, így a nagyobbak mozgásigénye is teljesen kielégíthető. Rendszeresen látogatunk színházi előadásokat a Balaton színház bérletes előadásain, valamint színvonalas vendég előadásokat hívunk az óvodába: báb és zenés műsorokat. A községi rendezvényeken rendszeresen szerepelnek gyermekeink, valamint minden jeles ünnepről óvodai szinten is megemlékezünk. Nagyon szeretünk kirándulni, múzeumba járni. Jó időben a tágas, esztétikus udvar és a környék szépségeit felfedező séták biztosítják a jó levegőn való tartózkodást, az egészséges életmódra nevelést. A beszoktatást megkönnyíti, hogy a szülők ezekben a napokban a csoportban lehetnek a gyerekeikkel, a későbbiekben pedig közös játszóházakat tartunk évente több alkalommal. A barátságos, meleg, családias légkör, a kialakított szokás és szabályrendszer segít abban, hogy gyermekeink biztonságban, jól érezzék magukat, szeretetteljes odafordulást tapasztalhatnak az itt dolgozó felnőttektől.
|